You are currently viewing Apró jótanács az egészségedhez!
Retha Ferguson fotója a Pexels oldaláról

Apró jótanács az egészségedhez!

Néhány héttel ezelőtt Szabó Gyuri bácsi előadását hallgathattam végig, amely számomra azért nevezetes, mert még soha sem sikerült élőben találkozni a híres gyógyfüves emberrel!

Nagyon nagyon sok,  számomra új információt hallottam, így arra gondoltam, hátha másnak is hasznosak tudnak lenni ezek! Rengeteg olyan kulcsmondat hangzott el Gyuri bácsi által, amelynek akár szemléletformáló hatása is tud lenni.

Az első pl., hogy az orvoslás feladata a gyógyítás az ember feladata az EGÉSZSÉG megóvása!

Minden ember köteles a saját egészségével törődni!

A török idők előtt Magyarországon már 3 orvosi egyetem működött és messzi földön híresek voltak orvosaink, királyok és főurak hívták őket gyógyítani önmagukat és családjaikat a világ minden tájáról. És ami számomra meglepő volt, hogy 1964-ben még ezeken az egyetemeken tanították a népi gyógyászatot!

4 db olyan betegségről tett említést, amelyek nem fertőző betegségek mégis járványszerűen terjednek ezek ugye a jól ismert krónikus betegségeink: magas-vérnyomás, cukorbetegség, rák és az időskori tüdőbetegségek!

Egy 1908-as gyógyszerészeti egyetemi tankönyben 210 féle gyógyszer van, amelyből 190 gyógynövény-kivonatból készült! Ma már ezeket nem igazán tanítják az orvosi egyetemen, inkább a protokolloknak adnak nagyobb hangsúlyt!

Régen minden háznál volt csipkebogyó, csalán és kakukkfű hiszen a háziasszonyok otthon szárítva, üvegekben tárolták, így télen is felhasználhatóak voltak. Szerintem akinek van rá lehetősége, hogy nyáron begyűjtse ezeket a növényeket, érdemes megtenni és egy-egy kirándulás alkalmával úttól távol eső területekről összeszedni !

A szervezet teljes tisztítását ajánlotta kb félévente, de pl. negyedévente ajánla a csalán, tejoltó galaj, zsurló keverékéből álló teakeverékkel való tisztítást, amely leginkább a máj méregtelenítésében segít! Heti egy napon ajálatos továbbá, hogy mellőzzük a húst az étrendünkből és a máj, vese és verejtékmirigyek könnyítésére/tisztítására gyermekláncfű és aranyvessző teakeveréket fogyasszunk!

Kihangsúlyozta, hogy ezek mellett a vízivásra nagyon fontos odafigyelni kinek- kinek testsúlya alapján! Ha ugyanis a vese nem kap elég vizet,  minden nap az izületekben lerakódik a méreganyag és évtizedek alatt kialakul a reuma és egyéb ízületi betegségek, amelyek óriási fájdalmakkal járnak.

Számos környezetünkben megtalálható gyógynövényről elmondta, hogy milyen betegségekre használhatóak, így érdemes ezeknek uttána nézni illetve a saját neve alatt működő boltokban akár online is megrendelhetőek a különböző teakeverékek!

Bátran ajánlom, hogy építsétek be a napi rutinotokba ezeket a szertartásokat,  ezzel is támogatva hosszú távon a szervezetetek megújítását és egészségét. Én szívből hiszem, hogy megérdemeljük!

 

Vélemény, hozzászólás?